2014/01/11

A comics születése

Korcsmáros Pál rejtői figurái 1963-ból

Kockákba rajzolt hősök szocialista álruhában

Krónika a magyar képregényről


Csordás Lajos

Még Zórád Ernő biztatta Ker­tész Sándort úgy húsz évvel ez­előtt a magyar képregény tör­ténetének megírására, mond­ván: annyira elhanyagolt és ko­molytalannak tartott műfaj ez nálunk, hogy még szakirodal­ma sincs. Kertész akkor a nyír­egyházi tanárképző rajz szakos hallgatója volt még, s alázattal nekiállt a hatalmas feltáró munkának. Amellett, hogy raj­zolással, sőt képregénykiadás­sal is foglalkozott. Kutatásának -kezdeti eredménye volt 1991-ben az első, nagyfüzet formá­ban megjelent képregény­história, a Szuperhősök Ma­gyarországon. De a téma, s az összegyűlt anyag többet ért en­nél. Úgy tervezte, az egészet négy kötetben fogja újraírni.
A négyből egy most elké­szült, történetesen a harmadik, Comics szocialista álruhában címmel, Kertész saját kiadásá­ban. (Nem baj, mondták a be­mutatón, a Csillagok háborúja is így kezdődött, csak az a ne­gyedik résszel). A kötet a hazai képregény legizgalmasabb korszakát, az 1939 és 1989 kö­zötti ötven évet dolgozza fel. Erről még nekünk, fiatalabbak­nak is vannak emlékeink. Vár­tuk Rahan újabb és újabb ka­landjait a Pajtásban, cserélget­tük az NDK-ból importált Mo­zaik számait. Ismertük Pifet is, bár utólag nem értettem: ho­gyan jöhetett át a vasfüggö­nyön? Kertésztől ezt is meg­tudtam. Úgy, hogy a Francia Kommunista Párt képregény­újságjában, a Vaillant-ban jelent meg, s így pártvonalon el­juthatott hozzánk. Vele együtt Rahan is. A Vaillant volt az egyetlen nyugati comics újság, amely nálunk is beszerezhető volt. Végül Superman is beju­tott. Igaz, nem a főbejáraton, hanem kiskapukon át. A hetve­nes évektől, ugyanis bérmun­kában- az Alföldi és a Zrínyi Nyomdában nyomták a nyuga­ti és a skandináv képregénye­ket, s bár itthon hivatalosan nem voltak kaphatóak, néhány százaléknyi „sérült" példány kikerült, melyet aztán az antik­váriumok árultak jelentős ha­szonnal.
A klasszikus „komiksz" ná­lunk nem fejlődhetett ki. A har­mincas évekre még nem jutott el odáig, a háborút követően pedig mint nyugatos műfajt kárhoztatták. Egyszerűbb, kép-aláírásos változatát azért a vicclapok és a politikai kiad­ványok használták. Végül az irodalom sajátos képi ábrázolá­saként vált politikailag is elfo­gadottá 1956 után. Ez a comics szocializmus kori álruhája. Önállóan kitalált képregény­történetek csak később szület­tek. Hazai mesterei Endrődi Ist­ván, Gugi Sándor, Korcsmáros Pál, Sebők Imre, Zórád Ernő a magyar és a világirodalom leg­jobb alkotásait jelenítették meg, elsődlegesnek elfogadva a szöveget. A legtöbbnek Cs. Horváth Tibor volt a forgató­könyvírója. Ő egyben a műfaj menedzsere, hazai viszonyokra adaptálója is.
A Fülesnek, a Pajtásnak, a Magyar Ifjúságnak dolgozó, él­vonalbeli rajzolók művészi színvonalon alkottak. Tisztá­ban voltak a korlátokkal, bár néha kipróbálták, meddig me­hetnek el. Például erotikában. Fazekas Attila vagy Endrődi István kikezdte olykor a szer­kesztő türelmét egy-két pikáns akciójelenettel. Persze tudták, hogy úgysem jelenhet meg, így hát rendszerint ott lapult a mappájukban a téma szelídebb ábrázolása is. Csak tesztelték a rendszert.
Kertész Sándor könyve méltó tisztelgés a magyar kép­regény i989-ben letűnt nagy korszaka előtt. Megjelenése ta­lán a műfaj hazai újjászületésé­nek, az ébredező érdeklődés­nek is eredménye. Úgy tűnik: lesz mit írnia a következő évti­zedekről is.

Rodolphe Töpffer (1799-1846) Önarckép
Az első képregényhőst M. Jabot-nak. hív­ják, és 1833-ban Rodolphe Töpffer genfi grafikusművész rajzolta - hangoztatják a franciák. Két ördögfióka, Max és Moritz volt az első képregényfigura - mondják a németek - és Wilhelm Busch rajzolta őket 1865-ben. Yellow Kid, a Sárga kölyök az első igazi képregényhős, akit Richárd Féltőn Outcault talált ki 1896-ban - állítják az ameri­kaiak. Mindannyian komoly érveket sorol­nak fel a maguk igaza mellett, nemzetközi fesztiválokon, konfe­renciákon győzködik egymást, könyvek tucat­jai jelennek meg a témában, de mindhiába. Az elsőbbséget mind a három nemzet a magáénak vallja. Ha a képregény száztíz vagy százhetven éves története során nem sikerült eldönteni a vi­tát, akkor hagyjunk meg mindenkit a maga hi­tében. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy a képregény európai gyökerekkel rendelkezik, de a ma ismert formarendszer kialakításában Ame­rika játszotta a legnagyobb szerepet. Rodolphe Töpffer például — részben rajzainak magyarázataként — már 1845-ben megjelentette fiziognómiai tanulmányát, amelyben többek kö­zött a képregényrajzolás néhány alapvető feltéte­léről is írt. Ilyen például az azonnali felismerhető­ség, a szereplők jellemüknek megfelelő ábrázolá­sa, az arckifejezések változatos kombinációja. A karakterek találó megformálását úgy tekintette, mint az irodalmat, ahol nem a betűket kell olvas­nunk, hanem a rajzokat. Töpffer munkái nagyon közel állnak a modern képregényhez. Nem vá­lasztotta külön az elbeszélést és a dialógust. A szöveg elbeszélő jellegű, párhuzamosan fut a raj­zokkal, így még nem alakult ki a szöveg és a rajz egymásra épülő kapcsolatrendszere. De kétségte­len tény, hogy Töpffer tette meg a legnagyobb lépést a képregény megalkotásához. Hét rajzregé­nye jelent meg, amelyből az első, M. Jabot törté­nete 1833-ban készült el. A jó modorával és az öltözködésével feltűnő, a társasági életben érvé­nyesülni tudó úrról szóló történeteket 1847-ben gyűjtötték egy kötetbe és jelentet­ték meg francia és né­met nyelvű képaláírás­sal. Következő történe­tét, a Monsieur Crépint 1837-ben rajzolta, amelyet ugyanebben az évben a Festus dok­torról szóló rajzsorozata követett. Ennek első vál­tozata már 1833-ban elkészült. Doktor Festus ál­landóan utazik, hogy tanulhasson, de a szeren­csétlen körülmények miatt soha nem lát semmit. A Vieux Bois úrról szóló füzetben (1837) a fősze­replő számos akadályba ütközik szerelme keresése közben, akit a történet végén majd feleségül vesz. Albert úr története következett 1845-ben, és egy évvel később jelent meg a Monsieur Cryp-togame. Monsieur Pencil, a rajzoló kalandjai 1840-ben készültek el. A kis téglalap formátumú könyveket az elmúlt százhetven év alatt több­ször kiadták, napjainkban díszes albu­mokban jelennek meg újra. A maga ide­jében Goethe is elismeréssel szólt Töpffer műveiről.


Monsieur Crépin R. Töpffer 1837
Wilhelm Buscht Németországban Caspar Braun, a Fliegende Blatter című élclap kiadója bízta meg, hogy készítsen karikatúrákat lapja számára. A fia­tal rajzoló a Történetek képekben című sorozatával debütált a müncheni élclapnál, de cikkeket is írt. Később a rajzot és a szöveget zárt egésszé kapcsol­ta össze, létrehozva ezáltal az ő egyedi, verses, raj­zos elbeszélési rendszerét. Munkái a kiadónak és a közönségnek is tetszettek, és ez nem csak népszerűséget, de anyagi elismerést is jelentett a fiatal rajzolónak, aki tizenkét évig dolgozott a szerkesztőségnek. Eb­ben az időszak­ban több mint 160 írása jelent meg, amelyekhez több mint 1000 fa­metszet tartozott. Saját munkáin kívül mások szövegeihez is készített il­lusztrációkat. Mindent egyedül alkotott, még mes­terségének eszközeit is ő készí­tette. Ő faragta a lúdtollat, és sa­ját kezűleg készítette el a festéket, amivel írt és rajzolt. Busch egy brannenburgi művészkolóniában ismerke­dett meg Adrián Ludwig Richter festő­művésszel, akinek fia, Johann Heinrich könyvkiadással foglalkozott. Ludwig Richter közreműködésével és ajánlására a fia kiadója (J. H. Richter, Drezda) adta ki 1864-ben Wilhelm Busch első könyvét Bilderpossen (Képes tréfák) címmel. A kötetben több mint hatvan rajz volt a következő címeken: „Kcttze und Maus" (Macska és egér), „Dér Eispeter" (Jeges Péter), „Klischau mit dér Prepe" (Pipás Pista), „Hansel und Gretel" (Jan­csi és Juliska). Ez a könyv Képes bohóságok címmel Rudnyánszky Gyula fordításában 1909-ben je­lent meg magyar nyelven. De az eredeti né­met nyelvű könyv is elérhető volt megjele­nésekor a magyar pia­con, akárcsak a Fliegende Blatter című német élclap. Wilhelm Buch munkáit a magyar közönség megjelenése pilla­natától jól ismerhette. A könyv azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szerző csalódott volt, a kiadó bosszús, és megszakítot­ták kapcsolatukat. A fiatal Richter nem kívánt több üzletet kötni Buschsal. Amikor egykori szerzője kárpótlásaként az első kudarcért, a legújabb képes történetének, a „Max und Moritz\"-nak a kéziratát honorárium­igény nélkül kiadásra kínálta, azzal észrevétellel küldte vissza a kéz­iratot, hogy az nem alkalmas a megjelentetésre. Busch ezután levélben ajánlotta fel művét Casper Braunnak, a Fliegende Blatter főszerkesz­tőjének. A tapasztalt kiadó rögtön átlátta a helyzetet, felismerte a mű szépségét s ezzel együtt a hasznot, amit a kiadónak hozhat. Örvendezve válaszolt a levélre, és nagy jövőt jósolt a könyvnek. Wilhelm Busch rögtön visszaírt: "Adja Isten, hogy az ön baráti, prófétai tekintete a jövőben megvalósuljon." 1865 júliusában jelent meg Max und Moritz címmel a kötet 4000 példányban. A jóslat igaznak bizonyult, újabb és újabb kiadá­sokkal kellett az olvasók igényeit kielégíteni, A példányszámok aztán a milliókig nőttek. A köny­vet harminc nyelvre fordították le, ezenkívül van egy latin és egy eszperantó kiadás, és készült egy Braille-írással is. Magyarországon Marci és Miska címmel harminc évvel később, 1895-ben jelent meg a könyv Cziklay Lajos, majd 1912-ben Rudnyánszky Gyula fordításában Két tacskó furfangjai alcímmel. Mint verses ifjúsági elbeszélést 1941-ben adták újra ki. A világ szá­mos országában évről évre újabb és újabb kiadá­sok látnak nap­világot. Max és Móric, a mindenre elszánt rosszcsont gyerekek nemcsak a felnőttek, hanem az ál­latok ellen is elkövették ugratásaikat. Persze a végén, az utolsó rajzon megkapták méltó büntetésüket egy jó kis elfenekelés formájában. így Busch elnyerte olvasóinak erkölcsi egyetértését. Amikör a történetben Max és Móric puskaport tömött taná­ruk pipájába, gondolatban magának az olvasónak a tanára is a levegőbe repült a képtörténetbelivel együtt. A nevetés pedig az egész világon visszhangzott. Buschnak nagy nép­szerűséget hoztak a két kis csínytevő kalandjai, miközben támadások is érték az erőszakosnak ítélt történetekmiatt. 1883-ban a Mutter und Koselieder-ben a következőket, ír­ták: „Az első pillantásra egészen viccesnek tűnő karikatúrák a „Max és Moritz"-ban, a „Mün-chener Bilderbogen"-ben és más könyveiben Buschnak a legveszélye­sebb mérgeknek tekint­hetők, melyek a mai fia­talokat - ahogyan ezt mindenhol panaszolják — szemtelenné, engedet­lenné, illetlenné és léhá-vá teszik". Steiermark-ban az ottani iskola unszolására 1929-ben betiltották a Max és Móric tizennyolc éven aluliaknak való árusí­tását, sőt még a kira­katból is bevetették a könyvet. Wilhelm Busch képtörténeteit ugyanakkor mintának tekintették nemcsak az európai, hanem a ma­gyar élclapok készítői is. Jókai Mór szerkesztésében 1856. november 9-én Nagy Tükör címmel öthetente megjelenő kis formátumú 24 oldalas lapot indított Heckenast Gusztáv, amelyben 15-20 kezdetleges karikatúra kapott helyet. Mivel karikatúrarajzolót ebben az időberncsak elvétve lehetett találni, a müncheni Fliegende Blatter indulásához hasonlóan itt is a közönséget kérték, hogy küldjenek minél több humoros írást,anekdotát, rajzokat, karikatúrákat. Formára és stílusra is a német mintát követték.A kiadvány 1858 januárjában megszűnt, de néhány hónappal későbbJókai úgy döntött, hogy új lapot indít Üstökös címmel, amelnek kiadói és szerkesztői feladatait is felvállalta. Heckenast a nyomdai kivitelezést végezte. Jókai az írásokon túl a rajzokat is készítette egészen addig, amíg nem kezdett dolgozni lapjánál egy fiatal rajzoló, aki még a Nagy Tükör felhívására vitte el meg­mutatni rajzait. Jankó János első munkái még alig nevezhetők kari­katúrának, leginkább az arcok és néhol az alakok eltorzításával próbálkozott, s humor inkább a kísérőszöveg­ben volt olvasható. Az 1833-ban Tótkomló­son született rajzoló festőművésznek ké­szült, de számos sike­res kiállítás ellenére, — leginkább megélhetési okok miatt — az új­ságrajzolást válasz­totta, -és ő lett az első magyar karikaturista, aki már tudatosan ezzel a műfajjal foglalkozott. Jókai és Jankó nagy tisztelői voltak Busch munkásságának, aki­nek rajzsorozatait az Üstökös is közölte. Követen­dő példának tekintették ezt az elbeszélési formát, és ők maguk is többször készítettek verses rajzso­rozatokat, amelyekben a rajzok még leginkább illusztráció jellegűek voltak. Önálló főhőseik vol­tak, mint pl. Gömböcz és Csukli, a vékony magas és az alacsony kövér figura. Az alcím: Viszontagságos regény versekben, írta Jókai Mór, illusztrál­ta 40 képpel Jankó János. A történet öt folytatás­ban jelent meg 1877. január 13-tól február 10-ig. (2-6 sz.) Egy rész két oldalon, oldalanként 4 kép­ből és a hozzá, kapcsolódó versből állt. A második lap alján a ma is használatos „folytatódik", „vége következik"és „Vége" feliratokkal zárult. Más tör­téneteknek verses regény, versekben kerekített regény volt az alcíme. Narratio comica címmel is jelentek meg történetek, amelyek igen változatosak voltak. Készült elbeszé­lés A Kaczér testvé­rekről, Al-Körmes basáról, az Uraságról és a kocsisról. Állandó főhős volt például Magyar Miska és Német Miska. Az Üstökösön kívül más élclapok is közöltek hosszabb rövidebb képsorozatokat, szö­veggel vagy szöveg nélkül, de ezek legin­kább aktuális politikai eseményekhez kapcsolódó, főleg formai hasonlóságon alá puló rajzsorozatok voltak. Magyarorszá­gon, azon túl hogy eredeti nyelven elér­hetőek voltak a német, angol és francia élclapok, ezekből a kiadványokból a hazai lapok át is vettek képtörténeteket. A magyai olvasó jól ismerte a képregény történeténél ezen első alkotásait. Jankó János, később Bér Dezső, Garay Ákos, Manno Miltiádész és még számos karikaturista munkássága ré­vén hozzájárult a képtörténet klasszikus formájá­nak kialakításához. Pulitzer József - aki Jankó János szülővárosától nem messze, Makón született 1847. április 10-én - fontos szerepet vállalt abban, hogy az Európából ismert képes történetekből Amerikában megszü­lethessen a valódi képregény. Apja Pulitzer Fülöp kereskedő, sikeres üzletember, aki Berger Eliza Lujza nevű feleségével boldog házasságban élt, és összesen kilenc gyermeknek adtak életet. József negyedikként látta meg a napvilágot. A nyugha­tatlan természetű fiatalember nem nagyon bírta a kötöttségeket. 1864-ben, miután magához vette atyai örökségét, Amerikába utazott. Az akkor 17 éves fiatalember az angolt nem beszélte, a pénze mind elfogyott. Javában dúlt a polgárháború, de ez a helyzet kapóra jött számára. Toborzóügynö­kök segítésével az I. New York-i Lincoln lovasez­redbe került, ahol Kari Schulz lett a parancsnoka. A következő év júniusában leszerelt, s előbb New Yorkba, majd októberben St. Louisba érkezett, újra pénz nélkül. Az angol nyelv elsajátí­tásában már előrébb haladt, és rövidesen egy ügyvédi irodába került dolgozni, ahol segítették, hogy kitanulja az ügyvéd szakmát. 1867-ben jogászképesítést szerzett, s még ugyanebben az évben megkapta az amerikai állampolgár­ságot. 1872-ben próbálkozott először a sajtópiacon, és tulajdon­részt vásárolt a Westliche Posfoól. Itt azonban túlzott önállóságot próbált biztosítani magának, aminek következtében visszavá­sárolták tőle a tulajdonrészét egé­szen jó áron. Harmincezer dol­lárt kapott, amellyel megalapozta későbbi jövőjét. Európai útjáról hazatérve egy aukción megvá­sárolta kettőezerötszáz dollárért az Evening Dispatch című lapot, amelyhez társult az Evening Post is. A kettőből hozta létre a Sí. Louis Post-Dispatch című újsá­got. Segédszerkesztőnek magához vette Cockervillt. Úgy gondolták, ha naponta újabb és újabb szenzációkat közölnek, és reformokat követel­nek, mindezek mellett mulattatnak, szórakoztat­nak nevelő és oktató célzattal, valamint növelik a képek mennyiségét, mindenki számára fogyaszt­ható, népszerű, nagy példányszámú napilapot tudnak előállítani. Ám 1882-ben a segéd­szerkesztője, Cockervill önvédelemből le­lőtt egy felháborodott ügyvédet. Pulitzernek ezért el kellett hagynia St. Louist. 1883-ban New Yorkban 346 ezer dollárért Jay Gouldtól részletfizetési kedvez­ménnyel megvásárolta a The New York World című demokrata lapot. Ezek mellett megtar­totta a Post-Dispatcht is. Pulitzer 36 éves, amikor 1883. május 11-én megjelentette a The World első számát. A címből elhagyta a New York nevet, s nemes egyszerűséggel csak a könnyen kiejthető Worldöt használta. St. Louis-ból áthozta a Post-Dispatch szerkesztőségének kétharmadát, köztük Cockervillt is, és más New York-i lapoktól is csábított át embereket. Célja az volt, hogy a népszerű tömeglap és a magas szin­tű elit lap típusát egyesítse egyetlen, színvonalas napilapban. Közölt portrékat, illusztrációkat és politikai karikatúrát. Új, nagybetűs tipográfiát vezetett be. A nyolcoldalas lap ára mindössze kettő cent volt, és hétvégén is csak három cen­tért lehetett megvásárolni az akkor 12 oldalas + 4 oldal mellékletet tartalmazó lapot. Bevezette a vasárnapi mellékletet, a Sunday Worldöt, amely 1885-ben 40 oldalon 200 000 példányban került forgalomba. Két év múlva 48 oldallal és 250 000 példányban jelent meg, s 1895-ben már 450 000 volt a példányszám. Minden korábbi újságnál több képet közölt, és nagy jelentőséget tulajdoní­tott a karikatúrának is. Arra gondolt, hogy ezáltal a hiányos nyelvtudással rendelkező bevándorlók is hozzájutnak a legfrissebb hírekhez, informáci­ókhoz. Számításai beváltak, s a World példányszá­ma rendkívüli magasságokat ért el. Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnépszerűbb lapja lett. Pulitzer 1887-ben szemidegsorvadás miatt kezdte elveszíteni a látását, s ettől kezdve nem vett részt a napi munkában. Személyi titkárainak segítségé­vel azonban mindenre figyelt, és mindent kézben tartott. 1893-ban a lap tízéves fennállása alkal­mából 100 oldalas jubileumi számot jelentetett meg, s nem sokkal később, az amerikai újságok közül elsőként színes mellékletet nyomtatott. A The Sunday World, amelynek felelős szerkesztője Morill Godard volt, aki a színes nyomatokkal díszített, pazarul illusztrált, szórakoztató olvas­mányokat tartalmazó vasárnapi melléklet típusát teremtette meg. Ennek a lapfajtának volt fontos kelléke a karikatúra illetve a karikatúrasorozat. Richárd Féltőn Outcault grafikus 1895-ben jelent meg Pulitzernél, és felajánlotta, hogy az eu­rópai képes történetek mintájára olyan rajzsoro­zatokat készít, amelyekhez nincs szükség képalá­írásokra, a képek önmagukban mesélik el a törté­netet, s csak annyi szöveget írnak (azt is a képkoc­kán belülre) ami feltétlenül szükséges a megértés­hez. Outcault 1863. január 14-én Lancasterben (Ohio) született Yesse és Catherine Outcault fiaként. Már gyerekkorában látható volt művészi tehetsége, amelyet gyakorlással, tanulással fejlesz­tett különböző képzőművészeti társaságokban. Az Edison Laboratoriesnek szüksége volt néhány illusztrációra, amit egy kiállításon mutattak be, s ezek elkészítésére Outcaultot kérték fel. Rajzai nagy tetszést arattak, s hamarosan az Edison\'s West Orange-nál New Yersey-ben dolgozhatott teljes munkaidőben. 1889-ben Edison kinevezte a cég hivatalos művészének, és elküldte Párizsba a Világkiállításra, ahol a latin negyedben folytat­hatta művészi tanulmányait. 1890-ben visszatért New Yorkba, és csatlakozott az Electrical World magazinhoz, amely Edison egyik barátjának volt a tulajdonában. Vicceket és rajzokat készített né­hány humoros hetilapnak, magazinnak, amelyek közül a Truth volt a legjelentősebb. Humorát és művészetét kedvezően fogadták, és munkái egy­re gyakrabban jelentek meg. Sokat foglalkozott a szegény negyedben élőkkel. A Tmthbzn egymás után négy alkalommal is megjelent már egy ko­pasz, nagy fülű, ázsiai szemvágású gyerek hosszú tunikába öltözve, amint a New York-i nyomor­negyedben különböző kalandokba keveredik.

Pulitzer József - aki Jankó János szülővárosától nem messze, Makón született 1847. április 10-én - fontos szerepet vállalt abban, hogy az Európából ismert képes történetekből Amerikában megszü­lethessen a valódi képregény. Apja Pulitzer Fülöp kereskedő, sikeres üzletember, aki Berger Eliza Lujza nevű feleségével boldog házasságban élt, és összesen kilenc gyermeknek adtak életet. József negyedikként látta meg a napvilágot. A nyugha­tatlan természetű fiatalember nem nagyon bírta a kötöttségeket. 1864-ben, miután magához vette atyai örökségét, Amerikába utazott. Az akkor 17 éves fiatalember az angolt nem beszélte, a pénze mind elfogyott. Javában dúlt a polgárháború, de ez a helyzet kapóra jött számára. Toborzóügynö­kök segítésével az I. New York-i Lincoln lovasez­redbe került, ahol Kari Schulz lett a parancsnoka. A következő év júniusában leszerelt, s előbb New Yorkba, majd októberben St. Louisba érkezett, újra pénz nélkül. Az angol nyelv elsajátí­tásában már előrébb haladt, és rövidesen egy ügyvédi irodába került dolgozni, ahol segítették, hogy kitanulja az ügyvéd szakmát. 1867-ben jogászképesítést szerzett, s még ugyanebben az évben megkapta az amerikai állampolgár­ságot. 1872-ben próbálkozott először a sajtópiacon, és tulajdon­részt vásárolt a Westliche Posfoól. Itt azonban túlzott önállóságot próbált biztosítani magának, aminek következtében visszavá­sárolták tőle a tulajdonrészét egé­szen jó áron. Harmincezer dol­lárt kapott, amellyel megalapozta későbbi jövőjét. Európai útjáról hazatérve egy aukción megvá­sárolta kettőezerötszáz dollárért az Evening Dispatch című lapot, amelyhez társult az Evening Post is. A kettőből hozta létre a Sí. Louis Post-Dispatch című újsá­got. Segédszerkesztőnek magához vette Cockervillt. Úgy gondolták, ha naponta újabb és újabb szenzációkat közölnek, és reformokat követel­nek, mindezek mellett mulattatnak, szórakoztat­nak nevelő és oktató célzattal, valamint növelik a képek mennyiségét, mindenki számára fogyaszt­ható, népszerű, nagy példányszámú napilapot tudnak előállítani. Ám 1882-ben a segéd­szerkesztője, Cockervill önvédelemből le­lőtt egy felháborodott ügyvédet. Pulitzernek ezért el kellett hagynia St. Louist. 1883-ban New Yorkban 346 ezer dollárért Jay Gouldtól részletfizetési kedvez­ménnyel megvásárolta a The New York World című demokrata lapot. Ezek mellett megtar­totta a Post-Dispatcht is. Pulitzer 36 éves, amikor 1883. május 11-én megjelentette a <i>The World</i> első számát. A címből elhagyta a New York nevet, s nemes egyszerűséggel csak a könnyen kiejthető Worldöt használta. St. Louis-ból áthozta a Post-Dispatch szerkesztőségének kétharmadát, köztük Cockervillt is, és más New York-i lapoktól is csábított át embereket. Célja az volt, hogy a népszerű tömeglap és a magas szin­tű elit lap típusát egyesítse egyetlen, színvonalas napilapban. Közölt portrékat, illusztrációkat és politikai karikatúrát. Új, nagybetűs tipográfiát vezetett be. A nyolcoldalas lap ára mindössze kettő cent volt, és hétvégén is csak három cen­tért lehetett megvásárolni az akkor 12 oldalas + 4 oldal mellékletet tartalmazó lapot. Bevezette a vasárnapi mellékletet, a Sunday Worldöt, amely 1885-ben 40 oldalon 200 000 példányban került forgalomba. Két év múlva 48 oldallal és 250 000 példányban jelent meg, s 1895-ben már 450 000 volt a példányszám. Minden korábbi újságnál több képet közölt, és nagy jelentőséget tulajdoní­tott a karikatúrának is. Arra gondolt, hogy ezáltal a hiányos nyelvtudással rendelkező bevándorlók is hozzájutnak a legfrissebb hírekhez, informáci­ókhoz. Számításai beváltak, s a World példányszá­ma rendkívüli magasságokat ért el. Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnépszerűbb lapja lett. Pulitzer 1887-ben szemidegsorvadás miatt kezdte elveszíteni a látását, s ettől kezdve nem vett részt a napi munkában. Személyi titkárainak segítségé­vel azonban mindenre figyelt, és mindent kézben tartott. 1893-ban a lap tízéves fennállása alkal­mából 100 oldalas jubileumi számot jelentetett meg, s nem sokkal később, az amerikai újságok közül elsőként színes mellékletet nyomtatott. A The Sunday World, amelynek felelős szerkesztője Morill Godard volt, aki a színes nyomatokkal díszített, pazarul illusztrált, szórakoztató olvas­mányokat tartalmazó vasárnapi melléklet típusát teremtette meg. Ennek a lapfajtának volt fontos kelléke a karikatúra illetve a karikatúrasorozat.

Richárd Féltőn Outcault grafikus 1895-ben jelent meg Pulitzernél, és felajánlotta, hogy az eu­rópai képes történetek mintájára olyan rajzsoro­zatokat készít, amelyekhez nincs szükség képalá­írásokra, a képek önmagukban mesélik el a törté­netet, s csak annyi szöveget írnak (azt is a képkoc­kán belülre) ami feltétlenül szükséges a megértés­hez. Outcault 1863. január 14-én Lancasterben (Ohio) született Yesse és Catherine Outcault fiaként. Már gyerekkorában látható volt művészi tehetsége, amelyet gyakorlással, tanulással fejlesz­tett különböző képzőművészeti társaságokban. Az Edison Laboratoriesnek szüksége volt néhány illusztrációra, amit egy kiállításon mutattak be, s ezek elkészítésére Outcaultot kérték fel. Rajzai nagy tetszést arattak, s hamarosan az Edison\'s West Orange-nál New Yersey-ben dolgozhatott teljes munkaidőben. 1889-ben Edison kinevezte a cég hivatalos művészének, és elküldte Párizsba a Világkiállításra, ahol a latin negyedben folytat­hatta művészi tanulmányait. 1890-ben visszatért New Yorkba, és csatlakozott az Electrical World magazinhoz, amely Edison egyik barátjának volt a tulajdonában. Vicceket és rajzokat készített né­hány humoros hetilapnak, magazinnak, amelyek közül a Truth volt a legjelentősebb. Humorát és művészetét kedvezően fogadták, és munkái egy­re gyakrabban jelentek meg. Sokat foglalkozott a szegény negyedben élőkkel. A Tmthbzn egymás után négy alkalommal is megjelent már egy ko­pasz, nagy fülű, ázsiai szemvágású gyerek hosszú tunikába öltözve, amint a New York-i nyomor­negyedben különböző kalandokba keveredik.

Pulitzer József - aki Jankó János szülővárosától nem messze, Makón született 1847. április 10-én - fontos szerepet vállalt abban, hogy az Európából ismert képes történetekből Amerikában megszü­lethessen a valódi képregény. Apja Pulitzer Fülöp kereskedő, sikeres üzletember, aki Berger Eliza Lujza nevű feleségével boldog házasságban élt, és összesen kilenc gyermeknek adtak életet. József negyedikként látta meg a napvilágot. A nyugha­tatlan természetű fiatalember nem nagyon bírta a kötöttségeket. 1864-ben, miután magához vette atyai örökségét, Amerikába utazott. Az akkor 17 éves fiatalember az angolt nem beszélte, a pénze mind elfogyott. Javában dúlt a polgárháború, de ez a helyzet kapóra jött számára. Toborzóügynö­kök segítésével az I. New York-i Lincoln lovasez­redbe került, ahol Kari Schulz lett a parancsnoka. A következő év júniusában leszerelt, s előbb New Yorkba, majd októberben St. Louisba érkezett, újra pénz nélkül. Az angol nyelv elsajátí­tásában már előrébb haladt, és rövidesen egy ügyvédi irodába került dolgozni, ahol segítették, hogy kitanulja az ügyvéd szakmát. 1867-ben jogászképesítést szerzett, s még ugyanebben az évben megkapta az amerikai állampolgár­ságot. 1872-ben próbálkozott először a sajtópiacon, és tulajdon­részt vásárolt a Westliche Posfoól. Itt azonban túlzott önállóságot próbált biztosítani magának, aminek következtében visszavá­sárolták tőle a tulajdonrészét egé­szen jó áron. Harmincezer dol­lárt kapott, amellyel megalapozta későbbi jövőjét. Európai útjáról hazatérve egy aukción megvá­sárolta kettőezerötszáz dollárért az Evening Dispatch című lapot, amelyhez társult az Evening Post is. A kettőből hozta létre a Sí. Louis Post-Dispatch című újsá­got. Segédszerkesztőnek magához vette Cockervillt. Úgy gondolták, ha naponta újabb és újabb szenzációkat közölnek, és reformokat követel­nek, mindezek mellett mulattatnak, szórakoztat­nak nevelő és oktató célzattal, valamint növelik a képek mennyiségét, mindenki számára fogyaszt­ható, népszerű, nagy példányszámú napilapot tudnak előállítani. Ám 1882-ben a segéd­szerkesztője, Cockervill önvédelemből le­lőtt egy felháborodott ügyvédet. Pulitzernek ezért el kellett hagynia St. Louist. 1883-ban New Yorkban 346 ezer dollárért Jay Gouldtól részletfizetési kedvez­ménnyel megvásárolta a The New York World című demokrata lapot. Ezek mellett megtar­totta a Post-Dispatcht is. Pulitzer 36 éves, amikor 1883. május 11-én megjelentette a The Worldelső számát. A címből elhagyta a New York nevet, s nemes egyszerűséggel csak a könnyen kiejthető Worldöt használta. St. Louis-ból áthozta a Post-Dispatch szerkesztőségének kétharmadát, köztük Cockervillt is, és más New York-i lapoktól is csábított át embereket. Célja az volt, hogy a népszerű tömeglap és a magas szin­tű elit lap típusát egyesítse egyetlen, színvonalas napilapban. Közölt portrékat, illusztrációkat és politikai karikatúrát. Új, nagybetűs tipográfiát vezetett be. A nyolcoldalas lap ára mindössze kettő cent volt, és hétvégén is csak három cen­tért lehetett megvásárolni az akkor 12 oldalas + 4 oldal mellékletet tartalmazó lapot. Bevezette a vasárnapi mellékletet, a Sunday Worldöt, amely 1885-ben 40 oldalon 200 000 példányban került forgalomba. Két év múlva 48 oldallal és 250 000 példányban jelent meg, s 1895-ben már 450 000 volt a példányszám. Minden korábbi újságnál több képet közölt, és nagy jelentőséget tulajdoní­tott a karikatúrának is. Arra gondolt, hogy ezáltal a hiányos nyelvtudással rendelkező bevándorlók is hozzájutnak a legfrissebb hírekhez, informáci­ókhoz. Számításai beváltak, s a World példányszá­ma rendkívüli magasságokat ért el. Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnépszerűbb lapja lett. Pulitzer 1887-ben szemidegsorvadás miatt kezdte elveszíteni a látását, s ettől kezdve nem vett részt a napi munkában. Személyi titkárainak segítségé­vel azonban mindenre figyelt, és mindent kézben tartott. 1893-ban a lap tízéves fennállása alkal­mából 100 oldalas jubileumi számot jelentetett meg, s nem sokkal később, az amerikai újságok közül elsőként színes mellékletet nyomtatott. A The Sunday World, amelynek felelős szerkesztője Morill Godard volt, aki a színes nyomatokkal díszített, pazarul illusztrált, szórakoztató olvas­mányokat tartalmazó vasárnapi melléklet típusát teremtette meg. Ennek a lapfajtának volt fontos kelléke a karikatúra illetve a karikatúrasorozat.


Richárd Féltőn Outcault grafikus 1895-ben jelent meg Pulitzernél, és felajánlotta, hogy az eu­rópai képes történetek mintájára olyan rajzsoro­zatokat készít, amelyekhez nincs szükség képalá­írásokra, a képek önmagukban mesélik el a törté­netet, s csak annyi szöveget írnak (azt is a képkoc­kán belülre) ami feltétlenül szükséges a megértés­hez. Outcault 1863. január 14-én Lancasterben (Ohio) született Yesse és Catherine Outcault fiaként. Már gyerekkorában látható volt művészi tehetsége, amelyet gyakorlással, tanulással fejlesz­tett különböző képzőművészeti társaságokban. Az Edison Laboratoriesnek szüksége volt néhány illusztrációra, amit egy kiállításon mutattak be, s ezek elkészítésére Outcaultot kérték fel. Rajzai nagy tetszést arattak, s hamarosan az Edison\'s West Orange-nál New Yersey-ben dolgozhatott teljes munkaidőben. 1889-ben Edison kinevezte a cég hivatalos művészének, és elküldte Párizsba a Világkiállításra, ahol a latin negyedben folytat­hatta művészi tanulmányait. 1890-ben visszatért New Yorkba, és csatlakozott az Electrical World magazinhoz, amely Edison egyik barátjának volt a tulajdonában. Vicceket és rajzokat készített né­hány humoros hetilapnak, magazinnak, amelyek közül a Truth volt a legjelentősebb. Humorát és művészetét kedvezően fogadták, és munkái egy­re gyakrabban jelentek meg. Sokat foglalkozott a szegény negyedben élőkkel. A Tmthbzn egymás után négy alkalommal is megjelent már egy ko­pasz, nagy fülű, ázsiai szemvágású gyerek hosszú tunikába öltözve, amint a New York-i nyomor­negyedben különböző kalandokba keveredik.


Yellow Kid, Sárga kölyök
Yellow Kid, Sárga kölyök
R. fF. Outcault, 1896
Ekkor még senki sem figyelt fel a kis alak­ra. Amikor Outcault felajánlotta Pulitzernek a kis figura közlési lehetőségét, a lap olyan nyom­datechnikai problémával né­zett szembe, amelyre évek óta keresték a megoldást. A színes nyomáshoz gyorsan száradó festékekre volt szükség, hogy a rotációs gépekről nagy példányszámban lekerülő nyomatok ne ragadjanak össze, ne üssenek át. A legtöbb problémát a sárga szín jelentette, ugyanis ez száradt a legkevésbé. A kis kari­katúrafigura megjelenésével egy időben új sárga festéket is ajánlottak a nyomtatás­hoz. A javaslat az volt, hogy a kis figura földig érő tunikája eléggé nagy felület, ezt nyomják sárgával, s így lehet megbizo­nyosodni arról, hogy a festék valóban megfelelő ütemben szárad-e. Yellow Kid, azaz Sárga kölyök lett az új karikatúrafigura elnevezése, utalva annak sárga színű ruhájára. A próbálkozás mind nyomdatechnikailag, mind sajtótörténeti szempontból sikerrel járt. A nyomda számára lehetővé vált a színes lapok gyors nyomtatása, s a napilapok hét­végi mellékletében helyet kapott egy új műfaj, amelyről akkor még sejteni sem lehetett, hogy létrejöttének jelentősége az ugyancsak ebben az évben feltalált filmével vetekszik. A Sárga kölyök előtt is számos képes történet jelent meg az ame­rikai lapokban, amelyeket még nem tekintünk képregényeknek. Hasonlóan mint az Európában megismert verses-képes elbeszélések ez a közlési forma Amerikában is népszerű volt. Miben jelen­tett akkor újdonságot a Sárga kölyök megjelenése? Új képtípust hozott létre, amely alapjaiban tért el a korábbi illusztrációktól. A magyar élclapokból is jól ismert képes elbeszélési formákban a rajzok a leírt szöveg illusztrálását szolgálták. A történetek gyakran a rajzok nélkül is érthetőek, élvezhetőek voltak. Más esetekben viszont a szöveg nélküli képsorozatok minden narráció nélkül, önma­gukban is értelmezhetőek. A Yellow Kid esetében új képi elem, a szóbuborék megjelenése jelentette az újdonságot. A képek alól eltűnt a leíró-elbe­szélő rész, a rajzok egymás mellé, illetve egymás alá helyezve az olvasási szokásoknak megfelelően balról jobbra, fentről lefelé jól értelmezhetőek. Kidolgozásuk annyira logikus, hogy a jelenetből lehet következtetni az előzményekre, illetve előre sejthetőek a következmények. Szöveg csak a pár­beszédek közlésére, önálló szóbuborékban - apró felhőcske, amelyből egy nyíl vagy vonal mutatja a hangzás irányát, tudniillik, ki a beszélő - talál­ható. A párbeszéd elhangzása ugyanis időt vesz igénybe, a beszélőnek a mozgása, gesztikulációja, arckifejezése gyakran egészen más a szöveg meg­kezdésekor, mint annak befejezésekor. A rajzoló­nak el kell döntenie, hogy a mozgássor melyik fázisa jellemző az elhangzó információra. Ennek
megfelelően olyan figuraábrázolást kell végeznie, amely összegzi a mondandóhoz kapcsolódó gesz­tusokat. Tehát nem a valóság egy kimerevített pil­lanatát látjuk a képregény képkockáiban, hanem egy tömörített, jellemző pillanatot. Szöveg — el­beszélés vagy dialógus formájában - csak akkor került a történetbe, ha az esemény a képről már semmiképp nem olvasható ki, vagy a magyarázat rendkívüli módon megnövelné a történet terje­delmét.

„ A sárga kölykök nagybetűs háborúja"1898-ban

William Randolp Hearst, a gazdag kaliforniai családból származó tehetséges de ugyanakkor gátlástalan fiatalember megirigyelte Pulitzer si­kereit, és úgy döntött, nála jelentősebb sajtóbi­rodalmat hoz létre. A Pulitzer öccse, Albert által 1882-ben alapított Morning Yournal című lapra vetett szemet, amely anyagi nehézségekkel küz­dött. Egy közbeiktatott lépcsőn keresztül ezt az orgánumot vette meg Hearst, aki szemérmet­lenül a The World székházában bérelt irodát új lapja számára. New York Yournal címmel 1895. november 7-én jelent meg az első szám, s már az induláskor etikátlan módszereket alkalmazott. Egyszerűen ellopta a híreket a The World hírszol­gálatától, és mindenben utánozta a konkurens sajtót, illetve a lopott ötletek továbbgondolásával megpróbálta túlszárnyalni azt. A szenzációkeltés elvén haladva egy még olcsóbb, még népszerűbb tömeglapot kívánt létrehozni. A valódi csatározás a két sajtómágnás között lapjaik vasárnapi melléklctének kialakításában vette kezdetét. Pulitzer eleinte nem látott nagyobb veszélyt Hearst után­zásaiban, hiszen rendkívül felkészült munkatár­sai, a tehetséges Goddarddal az élen, kellő ga­ranciát jelentettek elképzelései megvalósításához. 1896. január végén Hearst döntő lépésre szánta cl magát. A The Sunday World teljes szerkesztősé­gét, magasabb bért kínálva, átcsábította lapjához. Pulitzer ráígérve ellenfele ajánlatára mindössze 24 órára tudta visszaszerezni munkatársait, mivel Hearst újra emelte a tétet, és a beígért még ma­gasabb fizetésért saját lapjához szerződtette a hét­végi melléklet szerkesztőgárdáját. Sikerült átcsá­bítania a The Worldből Outcaultot, a Sárga kölyök rajzolóját is, akinek pótlására Pulitzer egy másik illusztrátort, George
Lukst szerződtette, így állt elő az a furcsa hely­zet, hogy a Sárga kölyök mindkét újság vasárna­pi mellékletében meg­jelenhetett. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset az amerikai sajtó történetében, de ez teremtett precedenst a későb­bi gyakorlathoz, aminek következtében sok kép­regényfigura szakadhatott el eredeti rajzolójától. Évekig tartó csatározás folyt a két sajtómágnás között, a példányszám emelése, a népszerűség, a politikai hatalom és a nagyobb profit érdekében. Tény, hogy Hearst lényegesen nagyobb lehető­séget látott Pulitzernél az új rajzolt figurákban, amelyek egyre gyakrabban jelentek meg lapjai­ban. A kor tehetséges rajzolóit csábította maga mellé, mindenekelőtt Richárd F. Outcaultot, és Rudolph Dirkset, aki 1877-ben egy fafaragó fia­ként Németországban született, és hétéves korá­ban vándoroltak ki szüleivel Amerikába.