Ahogy azt az előző havi cikkemben ígértem, a Káosz világának áttekintése után végre rátérek a következő ide tervezett kötet, a Kalóztánc bemutatására.
Az antológia címadó kötetének feladata lesz ugyanis lezárni azt az előkép-ciklust, ami a félork harcos-pap hős, Skandar Graun fiatalkorát dolgozza fel, rávilágít miként érlelődött felnőtt személyiséggé egy alapvetően lusta, bár jó képességekkel megáldott, árva korcs.
Amint a mellékelt ábra mutatja, a történet már rendelkezik néhány illusztrációval. A borítóképet Szendrei Tibor készíti, ám még meg sem száradt a virtuális vásznon a digitális festék, ezért most a címadó regényhez készült belső grafikát küldhettem, amit Nagy Gergely alkotott.
Amint a mellékelt ábra mutatja, a történet már rendelkezik néhány illusztrációval. A borítóképet Szendrei Tibor készíti, ám még meg sem száradt a virtuális vásznon a digitális festék, ezért most a címadó regényhez készült belső grafikát küldhettem, amit Nagy Gergely alkotott.
Az antológiában – a Cherubion Kiadó régi szokásához híven – a címadó regényt több, hosszabb-rövidebb írás követi, amiknek a pontos sorrendjét ugyan nem sikerült kiderítenem, de nagyjából az alábbiakra lehet számítani:
- John Caldwell: Kalóztánc
- Craig McCormack: A kraken kincse
- Anthony G. Morris: Zhília jussa
- Dougal Glendower: A fekete kalpag
- Krysta Hans: Koboldok kincse
- Kenneth Dashwood: A tenger vándora
- Tim Morgan: Akár a föld alól is
- Norbert Winney: Az öröklét ára
Már a címekből lejön, hogy a kötet meglehetősen nedves lesz, szárazföldet gyakorta csak a látóhatár szélén lát, és a gyenge gyomrúaknak külön kockázatot jelent majd a John Caldwell féle humor mellett a tengeribetegség is. A kötet címéhez hűen minden írásban feltűnnek a tenger vámszedői, megfelelő mennyiségű vadromantikával fűszerezve a történeteket.
Hanem a fő műre visszakanyarodva: végre itt is megjelenik a hajósélet, Skandar Graun beteljesíti egykori ork nevelője, Kerangor akaratát, és tengerészinasnak áll.
Hanem a fő műre visszakanyarodva: végre itt is megjelenik a hajósélet, Skandar Graun beteljesíti egykori ork nevelője, Kerangor akaratát, és tengerészinasnak áll.
Nem mintha lenne túl sok választása. A Matróztánc végén ugyanis nyakig a slamasztikában hagytuk magára hősünket, így a világ legbizonytalanabb helyévé válik számára Rentzal, a világtérképeken még feltüntetésre sem méltó kikötőváros. Vagy mégsem?
Skandar Graunnak nem csak az új hivatásával kell megbirkóznia, hanem rögvest nyakába szakad egy rakás egyéb probléma is – és ezek között csak a legkisebb, hogy nem igazán tud úszni sem. Viszont, ha nem akarja, hogy matrózkodása rövid és dicstelen véget érjen, el kell kerülnie, hogy a tengerbe hajítsák. Nos, hogy miként éri ezt el, arról szól a regény. Eközben kissé keresztbe tesz ugyan hőn csodált és utált nevelőapjának, kioszt néhány fülest a haveroknak, párat ki is nyír közülük, habár az egyéb csetepatékban is hullanak körülötte, mint a legyek. Ám közben folyamatosan tapasztal, fejlődik és a történet végén immár férfivá érve hagyja cserben a bajtársait…
Viszont a spoilerezés elkerülése végett inkább az egyéb okokról szólok, ami miatt még érdemes lesz elolvasni ezt a lezáró regényt:
A korábbi táncos történetekben (Lélektánc, Orktánc, Haláltánc, Matróztánc) csak egy gyerek szemén át láthattunk rá a kontinens északi felét behálózó szervezetekre, politikára és történésekre. Nagyon kis mértékben bepillantást nyerhettünk vallási kultuszokba és az orkok szervezkedésébe, amit főleg egy saját, önálló királyság megalapításáért folytatnak. Mindezekre is egy új szemszögből tekinthetünk a gyermeki naivitásából kinövő, mozgalmasabb, szélesebb látókörű társaságba került Skandar Graunnal. Megsejthetjük, milyen erők állnak ork nevelőapja mögött (bár, aki olvasta az Orkháború I.-II. köteteit, az jóval többet tud majd), miféle érdekszövetség működteti az itteni kalózokat, és mindez hogyan épül a Viharok Tengerének kontinensek között zajló kereskedelmébe. Az egymástól homlokegyenest különböző nyelvek és kultúrák tarka kavalkádja nyílik meg előttünk, amire a félorkkal együtt csodálkozhatunk rá. Azt is láthatjuk viszont, hogy a kaotikus sokszínűséget, a fajok és vallások egymásmellettiségét mégis egybe forrasztja valamiféle rend, Worluk világa élő és élhető, hiteles egészet alkot.
A Kalóztánc tehát teljesíti azt a célt, ami a küldetése volt; felépíti azt a világot, ami teret ad a káosz és a rend isteneinek, az azokat képviselő erők csatározásainak, és felneveli benne azt a hőst, aki a következő – már megírt – kalandjai során világokon és létsíkokon át küzdve jut el egészen A Káosz Erdeje című regény eseményeihez, ami az idősebb Skandar Graun évek óta készülő, újabb története… és amit remélem, hamarosan szintén ismertethetek majd az olvasókkal!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése