Kedves Arjouni, ez most komoly? Ezt akarod te Huxley és Orwell munkáihoz hasonlítani? Egy napon sem említhetők a tiéddel a nevük, nemhogy felnyomtatva a hátsó borítóra!Nem csak az igazán szép eredmény egy novellistától, hogy németül tud írni összefüggő, 174 oldalt, de ehhez azért kellett a Helikon Kiadó neve, patinája és szaktudása is, tudod, akik sok kis alapú, meg verses kötetet adtak már a világnak, és tudják, hogyan lehet habosítani a fagyit, hogy a nép aztán soknak és selymesnek érezze a nyelvén, amikor benyalja.
Én is benyaltam, igaz közel sem a könyv hátulján ajánlott 2490 forintos árért, hanem a Magyar Posta sokkal reálisabb, 390 forintjáért.
Tudod, Arjoini, ez a Jakob név nem rossz! A témához illő, olyan hangzása van, mintha családi berkekben tényleg volna lehetőséged bepillantani a színfalak mögé, és reális szálakon vezetni a világképedet, hogy hogyan is lesz majd egy emberöltő múlva itt minden. Az a jóléti és azon kívül eső részeket elválasztó kerítés egészen jó ötlet, főleg, hogy valóban létezik, Marokkóban épp idén kezdték el megmagasítani, mivel eddig, akik átmásztak rajta, legfeljebb csak a bokájukat törték – rögtön a jóléti oldal szociális hálóját terhelve a kórházi kezelésükkel. Viszont ezzel most véget is ért a részletekbe menő dicséretek sora, mivel a keményborítóba foglalt (majdnem) 174 oldal összes többi eleme annyira hiteltelen, hogy végül mindezen csodálatra méltóan bugyuta elemek kohéziója alkot egy összefüggésében mégiscsak egybefüggő történetet.
Egy valamelyest bűnügyi történetnek felfogható sztoriban általában van egy-két igen okos pozitív szereplő, van az agyas gonosz, aki próbál saját szabályok szerint győzni, és vannak a körülmények.
Nos, Arjouni, ezt a sematikus felállást neked sikerült megszüntetni! Végre egy sztori, amiben mindenki bugyuta, óvatlan és bárgyú, ahol az első osztályú kormányügynökök sem követni, sem lehallgatni, de még megfigyelést végezni sem tudnak, a hiányosságaikat leküzdeni hivatott kütyüiket pedig a Fantomas című film kellékei adják! Végre egy könyv, amiben úgy történik meg a gyilkosság leírása, hogy akár az „akció” közepébe is beilleszthetem a könyvjelzőt, hogy majd holnap, holnapután onnan folytassam!
Nos, Arjouni, ezt a sematikus felállást neked sikerült megszüntetni! Végre egy sztori, amiben mindenki bugyuta, óvatlan és bárgyú, ahol az első osztályú kormányügynökök sem követni, sem lehallgatni, de még megfigyelést végezni sem tudnak, a hiányosságaikat leküzdeni hivatott kütyüiket pedig a Fantomas című film kellékei adják! Végre egy könyv, amiben úgy történik meg a gyilkosság leírása, hogy akár az „akció” közepébe is beilleszthetem a könyvjelzőt, hogy majd holnap, holnapután onnan folytassam!
Külön említést érdemel a logikai felépítés, amit szintén sikerült nélkülözni a történet felépítése során. Egy besúgó- és ügynökhálózatra épülő társadalom bizonyára pompásan megvan kontroll nélkül, amiben az egyes ügynökök vasárnapi iskolás kislányokhoz méltó magyarázkodásokkal simíthatják el az olyan kisebb stikliket, mint például a gyilkosság. A média, mint a társadalom hülyítésének alapeszköze miért is lenne beleépítve a világképbe? Hát hol lenne akkor az olvasói képzelet szabadsága? Szerencsés választás volt egy kimondottan humortalan karaktert megtenni főhősnek, így máris elfogadható a humor alapvető hiánya az egész írásműből. Ha pedig azt nézzük, hogy a magányos ügynök figurának nem is kell a család, érthetővé válik, miért nincs egyetlen karakter köré sem hiteles társadalmi környezet felépítve – a műanyag világ legérzékletesebben egy műanyag sztorival jeleníthető meg!
Természetesen a történelmi, aktuálpolitikai és szociológiai töltet az egyik legfontosabb tárgyalási szempont, hiszen ez egy utópia!
Avagy disztópia, attól függően, hogy a kerítésnek melyik oldaláról nézzük. Jelen esetben az utópisztikus oldal a nyerő, mert a már fentebb is méltatott kerítés másik felére eső rész a történet során végig oly’ mélységes homályban marad, mint amilyen kék kitakarást a történetünk idejében az időjárás-jelentések műholdképein kap.
A rövid és nem túl részletekbe menő jövőkép egy agrárkultúrába visszaeső észak-amerikai kontinensről szól, egy megrendszabályozott Kínáról (bizonyára már azzal felvételt nyertek, hogy a kerítés rájuk eső részét közel kétezer-ötszáz éve megépítették) és egy erős, központi Európáról. A ciril betűs részek nem igazán tisztázottak a térképen, pedig ahogy ma látszik, igencsak érdemes lenne számolni velük.
Kedves Arjouni, azt kell mondanom, igencsak mostohán bántál a választott népeddel, amikor pedig mi, magyarok nagyon is tisztában vagyunk vele, milyen hosszas és jelentős részét alkotta az európai kultúrának! Az arab kultúra pedig önmagában is többet érdemelne, semmint hogy társadalmi játszótérré butítsuk, mint zsidó-arab konfliktust, labdaként dobva a krónikusan békeharcos néprétegeknek!
Könyved egyik leggyakoribb kifejezése a terrorizmus, amit leginkább a mostani, Amerikából importált jelentésével tudtam azonosítani. Érdekes, hogy miközben az USA tönkremegy ebbe a fajta politikájába, a fogalmat különösebb módosulások nélkül tudja adoptálni ez a szép új világ.
Nekem kissé anakronisztikusnak hatott az olyan nevek felemlegetése, mint Szaddam Husszein és Bin Láden. Főleg úgy, hogy papír poszteren tűnjenek fel, celluxszal a falra kiragasztva… Aztán, ha már terrorizmus, igazán lehetett volna valami kézzelfoghatóbb beburjánzása a történetbe, nem csak egy provizórikus hír a menekülteket bújtató házról.
Természetesen a könyvben felvázolt jövőkép is lehet egy alternatíva, csak szerintem ennek a bekövetkeztéhez kéne minimum egy Orosz-Amerika nagymeccs, erős villanófényekkel. Ahogy azonban a napi hírekben látom, erre azért igen csekély az esély.
Avagy disztópia, attól függően, hogy a kerítésnek melyik oldaláról nézzük. Jelen esetben az utópisztikus oldal a nyerő, mert a már fentebb is méltatott kerítés másik felére eső rész a történet során végig oly’ mélységes homályban marad, mint amilyen kék kitakarást a történetünk idejében az időjárás-jelentések műholdképein kap.
A rövid és nem túl részletekbe menő jövőkép egy agrárkultúrába visszaeső észak-amerikai kontinensről szól, egy megrendszabályozott Kínáról (bizonyára már azzal felvételt nyertek, hogy a kerítés rájuk eső részét közel kétezer-ötszáz éve megépítették) és egy erős, központi Európáról. A ciril betűs részek nem igazán tisztázottak a térképen, pedig ahogy ma látszik, igencsak érdemes lenne számolni velük.
Kedves Arjouni, azt kell mondanom, igencsak mostohán bántál a választott népeddel, amikor pedig mi, magyarok nagyon is tisztában vagyunk vele, milyen hosszas és jelentős részét alkotta az európai kultúrának! Az arab kultúra pedig önmagában is többet érdemelne, semmint hogy társadalmi játszótérré butítsuk, mint zsidó-arab konfliktust, labdaként dobva a krónikusan békeharcos néprétegeknek!
Könyved egyik leggyakoribb kifejezése a terrorizmus, amit leginkább a mostani, Amerikából importált jelentésével tudtam azonosítani. Érdekes, hogy miközben az USA tönkremegy ebbe a fajta politikájába, a fogalmat különösebb módosulások nélkül tudja adoptálni ez a szép új világ.
Nekem kissé anakronisztikusnak hatott az olyan nevek felemlegetése, mint Szaddam Husszein és Bin Láden. Főleg úgy, hogy papír poszteren tűnjenek fel, celluxszal a falra kiragasztva… Aztán, ha már terrorizmus, igazán lehetett volna valami kézzelfoghatóbb beburjánzása a történetbe, nem csak egy provizórikus hír a menekülteket bújtató házról.
Természetesen a könyvben felvázolt jövőkép is lehet egy alternatíva, csak szerintem ennek a bekövetkeztéhez kéne minimum egy Orosz-Amerika nagymeccs, erős villanófényekkel. Ahogy azonban a napi hírekben látom, erre azért igen csekély az esély.
Végezetül a mű kulturális értékeit kell méltatnom, hiszen a művészetek fellegvárában, Párizsban járunk!
Arjouni, te Németországban születtél, németül írsz, de az írásműveden keresztül többet is elárulsz magadról! Például, hogy még a büdös életben nem jártál Párizsban, de még egy turisztikai kiadványt sem vettél a kezedbe, mielőtt nekiveselkedtél életed eme főművének! Az Eiffel-torony az egyetlen, ami feltűnik a színen, megspékelve egy újabb Fantomaszos kellékkel, de utána az összes kép egy müncheni külvárosra hajaz, több bajor elemmel, mint egy korsó Gösser.
Minthogy a 007-es ügynökünk nem csak az információk káros mennyiségétől tartja távol magát, de a csendéleteken túl minden egyéb kultúrától is, szintén az olvasó vad fantáziájára bízott, hogy a 2064. esztendő fiataljai, felnőttjei milyen zenét hallgatnak, létezik-e még a színház vagy a Louvre, és ha igen, akkoriban miket mutogatnak benne, hová fejlődött a gyorsvasút, tovább szaporodtak-e a felhőkarcolók, Google-droidok és Amazon-drónok lepik-e az eget-földet, mi lett a könyvtárakkal… Irodalomról a recepteken túl van-e valami említésre méltó… A felhőkre vetítésen túl mi a kor filmkultúrája…
Az már a történet elején kiderül, hogy a festészet valami elementáris visszafejlesztésen ment keresztül, hiszen a realizmus, mint olyan éli a reneszánszát, de hogy ez hogy az istenbe következhetett be Sándorfi után, az megint csak rejtély maradt.
Arjouni, te Németországban születtél, németül írsz, de az írásműveden keresztül többet is elárulsz magadról! Például, hogy még a büdös életben nem jártál Párizsban, de még egy turisztikai kiadványt sem vettél a kezedbe, mielőtt nekiveselkedtél életed eme főművének! Az Eiffel-torony az egyetlen, ami feltűnik a színen, megspékelve egy újabb Fantomaszos kellékkel, de utána az összes kép egy müncheni külvárosra hajaz, több bajor elemmel, mint egy korsó Gösser.
Minthogy a 007-es ügynökünk nem csak az információk káros mennyiségétől tartja távol magát, de a csendéleteken túl minden egyéb kultúrától is, szintén az olvasó vad fantáziájára bízott, hogy a 2064. esztendő fiataljai, felnőttjei milyen zenét hallgatnak, létezik-e még a színház vagy a Louvre, és ha igen, akkoriban miket mutogatnak benne, hová fejlődött a gyorsvasút, tovább szaporodtak-e a felhőkarcolók, Google-droidok és Amazon-drónok lepik-e az eget-földet, mi lett a könyvtárakkal… Irodalomról a recepteken túl van-e valami említésre méltó… A felhőkre vetítésen túl mi a kor filmkultúrája…
Az már a történet elején kiderül, hogy a festészet valami elementáris visszafejlesztésen ment keresztül, hiszen a realizmus, mint olyan éli a reneszánszát, de hogy ez hogy az istenbe következhetett be Sándorfi után, az megint csak rejtély maradt.
Kedves Arjouni! Még oldalakon keresztül elemezhetném a Vacsorázz Maxnál Párizsban! irodalmi, társadalmi és történelmi értékeit, de félek, ha belelendülök, a végeredmény hosszabbá válna a tárgyánál, ami igazán kínos lenne számomra, ezért én itt most befejezem, teret engedve a jövő nemzedékek kritikai szárnyalásának.
A könyv amúgy tökéletesen teljesíti a neki szánt küldetését: újabb emberek tudnak róla, hogy van egy ilyen nevű kisvendéglő is Párizsban.
Azért a Ratatouille jobb volt.
A könyv amúgy tökéletesen teljesíti a neki szánt küldetését: újabb emberek tudnak róla, hogy van egy ilyen nevű kisvendéglő is Párizsban.
Azért a Ratatouille jobb volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése