2015/03/09

Polgárháború


Vettem egy könyvet, amiről nem is tudtam, hogy létezik, pedig nyolc éve adta ki a Partvonal kiadó.
_polgarhaboruElolvastam, és azzal a lendülettel adtam is tovább a fiamnak, mivel soha – és remélem, soha többé – nem aktuálisabb, mint most.
Ennek a könyvnek nehéz bármit írni a szerzőjéről.
Egy név, ami szinte biztos, hogy nem a szerző polgári neve, hiszen egy tinédzser nem alkot ilyen kiforrott stílusban, nem rendelkezik még azokkal az élettapasztalatokkal, amikkel érthetővé, sőt megbocsáthatóvá teszi az idősebb karakterei személyiségét, az abból fakadó döntéseiket. Nemere Istvánoknak, Nógrádi Gáboroknak van ilyen gördülő stílusuk, ifjúságnak befogadható nyelvezetük. Andrássi György, egykötetes írónak nincs. Ám legyen, hívjuk Györgynek a szerzőt!
A cím egyértelmű: Polgárháború. Nincs felkiáltójel, amitől reakciós érzetet kelthetne, nem kérdés, amitől választható alternatívává módosulna, hanem tény. Az alcím, „Vagyunk mi és vannak ők” csak megerősíti, hogy egy már kialakult helyzetből indul a történet.
Talán nem véletlen, amiért a napokban a Foucault-inga után ez a könyv is a kezembe került. Az ezotéria ködböfögő módszereit az aktuálpolitika csinálói egy-az-egyben alkalmazzák a naponta bekövetkező, vérlázító események tompítására, hamis ideológiák sorakoznak munkájuk nyomán oly’ szorosan, mint felállított dominók a biliárdasztalon – és azokhoz hasonlóan borul a soruk, amikor egy határozott ujj megböki valamelyiket.
Ez a könyv egy ilyen ujj. Ha még lenne nyílt cenzúra, máglyát raknának belőle, ha lenne valóban megújuló közoktatás, lecserélné az Egri csillagokat. Mivel egyik sincs, egy sajátosan magyar tragédia történt meg ezzel a könyvvel is: Agyonhallgatták.
Ma 490 forintért veheti meg az olvasó a Posta leárazott könyvei közül. Nem született róla kritika, egyetlen NOL cikkben, mint a politikai aktuál-krimit, sci-fi jelzőt is rábiggyesztve, említik. (Papp László Tamás, 2012. november 6-án, egy általános helyzetelemzésbe kifutó kritikájában, „Hol a magyar Aaron Sorkin?” címmel)
A kartonizált borítón vörös és narancs színekkel keretezett, szürreális, sajtófotót mímelő kép, tankcsapdának felszántott Hősök tere. Alatta még egy „Szigorúan semleges” felirat – az egyetlen, ami kissé oldja a direkt hangulatot.
Számomra megnyerő módon, egy álomképpel indít a történet, amiben egy mindegyikünk számára ismerős szituáció fogad – menekülni kell a nagy, halálos és láthatatlan ellenség elől. A történet folytatása ezután lehet a következő reggel, de a könyv legvégén, a záró kép egy ügyes keretbe foglalja az egész fikciót, felkínálva a teljes történet meg nem történtté tételét. Mivel azonban a könyv születése óta eltelt néhány év, a mai olvasónak csupán térben kell áthelyeznie a cselekményeket ahhoz, hogy a valóság nagyon is realisztikus leképzésének tekinthesse a Polgárháborúban foglaltakat. Bár a jelenkori politikai felállás a fantázia birodalmába küldi a regény környezetét, azért egy nyugtalanító nyomot otthagy az olvasó lelkében. Egy olyan „ha” motoszkálását, ami nagyon is kapargatja a fikciót a valóságtól elválasztó burok néhol hártyavékony falát.
Ákos, a taoista bölcsességgel megáldott ifjú egy sor másik szuper képességgel felvértezve akcióhősökre jellemző szerencsével kerülgeti a rá kilőtt golyókat, megkapja élete nőit és leveri a rosszfiúkat, de mindezt mégis egy olyan csomagolásban tálalva kapjuk, hogy még szinte el is hisszük neki. A legnagyszerűbb tulajdonsága mégsem az amerikai filmekből kölcsönzött effektjei, hanem az a hatalmas empatikus képessége, amivel megérti – sőt, megbocsátja! – minden ellenfele és halálos ellensége vétkeit, miközben persze halomra gyilkolja őket. Érti ő a fidós aktivistát, sajnálja a lelőtt volt iskolatársát, megérti és elfogadja az amerikai médiagépezet mozgatott bábjainak indokait ugyanúgy, ahogy saját apja buddhizmusba hajló bölcselkedéseit is. A kivert fogai mind feledhető apróságok a nagyobb közjó érdekében. A sok-sok kis igazság között pedig ott röpködnek a halált osztó kis ólomdarabok, ám szerencsére Ákosunknak egyetlen végzetes veszteséget sem kell elkönyvelnie. Szuperhíró burka kiterjed mindazokra, akiket ölel és szeret, akármelyik oldalon is mászkálnak a tűzvonalban.
Ez az idealizált történet az, ami miatt végül mégsem érzem ifjúsági regénynél többnek aPolgárháborút. Jó keresztényi intelem inkább, amolyan modernizált Puskák és galambok, amiben szó sem esik a gazdasági összefonódásokról, oligarchák aljas árnyékháborúiról, rendőrség és maffia átjárhatóságairól, csupán az ideológiák táncolnak benne végzetes tangót. Ideológiából lövik egymást, gyűlölik egymást, szeretkeznek egymással. A történelmi folytonosság is háttérbe szorul, tiroli romantikává szelídül a náci múlt, békebeli nosztalgiává a pufajkás szolgálat. A haza bölcs öregévé alakul az idült alkoholista törpe… szinte már történelemkönyv szagú, emészthető leckékként jönnek fel a kilencvenes évek történései.
Talán a könyv gyengeségének tűnik mindez, mégsem az. Amikor a gyerekem kezébe adtam a Polgárháborút, tudtam, hogy el fogja olvasni. Nincs agyonterhelve számára érdektelen tényanyaggal, nem boncolgat múltban felejtett bűntényeket, nem akar igazságot szolgáltatni minden egyes meghurcolt felmenőért.
Az egyetlen, konkrét elem, amit elítél, a náci múltat nosztalgikus vonalon felélesztő „díszmagyarok” kompániája, ami viszont külön értéke a könyvnek. Egyetlen vonalon mutatja be ugyanis az ideológiák keveredésének veszélyeit, a tudatlanságból származó félrevezethetőséget és a beletörődés hamis önigazoló hatását. Mindezt szembeállítja a humánummal, a másokért áldozatot hozni képes cselekvő erénnyel, a jóság önmagában levő értékével. Ítéletet hoz és végrehajtja azt. Ez az egy szilárd erkölcsi meggyőződés önmagában is értéke a történetnek, de további elemei szintén jó ifjúsági olvasmánnyá teszik:
Az ölés, a halál nem kapja meg azt a számítógépes virtualizációt, ami miatt vagy semleges, vér nélküli jutalomponttá, vagy horrorisztikus fröcsögéssé változik, hanem a helyén kezeli. A háborús környezet sem menti fel a gyilkost. A legszörnyűbb élmény, ahogyan az élő emberből pillanatokon belül halott test lesz. A főhősnek a történet egészében folyamatos traumát okoz, hogy ölnie kell.
A szerelmi szál egy kettős példán keresztül mutatja be, milyen nagy különbség van a kölcsönös, érzelmi alapú és az önmagáért folytatott szex között. A leírások mégsem lépik túl azt a határmezsgyét, ami elválasztja az érzékletes erotikát a pornográf megjelenítéstől.
A cselekmény fordulatossága az egyetlen nézőpont ellenére pörgésben tartja az eseményeket, az akciók még hitelesek a leírásukban és kalandossá teszik a történetet. A blődlitől és a hiteltelen túlzásoktól jó érzékkel maradt távol a szerző.
Végül pedig a környezet nem merül ki néhány közismert utca és épület felsorolásában, hanem kulturális igényességgel felépített leírásokkal teszi élővé és érdekessé a háborús színtérré változott Budapestet, a tobzódó Bécs városát, a vidéki helyszíneket.
Konkrét nevek határolják be a hatalmi szférákat – Gyurcsány, Hiller, Orbán –, de csak, mint emblematikus figurák szerepelnek; sem konkrét cselekménnyel, de még csak átvitt értelmű megjelenéssel sem találkozunk a könyvben – egyszer sem mutatja őket a TV, nem nyilatkoznak rádióban, újságban. Vagy tudatos szimbolizáció ez, vagy csupán eddig terjedt a szerző bátorsága. A regény már így is messze előrébb szaladt a magyar átlag politikai irodalom konzekvens határainál, itthon már „tiszteletlen”, míg a nyugati kortárs történelmet és politikát megjelenítő irodalomhoz képest még mindig nagyon-nagyon visszafogott.
Ami miatt most mégis kimondottan aktuálissá vált, az a határainktól keletebbre íródó történelem napi aktualitása, ahol mindezek az események egy másik társadalom véres valóságaként játszódnak le. Igaz, ott már tagadhatatlanul színesíti mindaz, amit ebből a regényből ki lehetett hagyni, és ott sajnos nem él az a feloldás, ami a mi kis magyar Polgárháborúnkat feloldhatta végül:
„Nálatok korona és nagy jelszavak: vihar egy pohár vízben.”… „De az a másik, ahová holnap megyek, már komoly dolog. Arra már nem lehet legyinteni. Az földrészek sorsát dönti el.  Abból világháború lehet, és az százmilliókat érint. Két atomhatalomról van szó, Ákos.”
Ma ezt éljük. A „szaros kis polgárháborúhoz” felsorakoztak az atomhatalmak. Ákosok és Ágik kis ideológiáin és jelszavain keresztül kirobbant veszekedésen földrészek sorsa dőlhet el. Jó, hogy van egy ilyen „Szigorúan semleges” könyvünk, amiben egy idealista Ákos szemén keresztül megértheti sok heves fejű fiatal, hogy nincs olyan, hogy „Vagyunk mi és vannak ők”, hanem csak MI vagyunk.

Megjelenés: 
Rovat: Könyvespolc