2015/03/02

Szintetikus álmodozás

Szintetikus álmodozás…


Minden fikciós irodalomnak, de sokszor még a dokumentáló jellegű írásoknak is egy fontos előfeltétele a világépítés. Még csak időben sem kell a távoli múltba, vagy a messzi jövőbe kalandoznunk ahhoz, hogy egy mienkétől teljesen idegen környezetbe csöppenve találjukCsepregi-Tamas-Szintetikus-alommagunkat. Elég csak egy másik kultúrkör, vagy társadalmi osztály hétköznapjaiba helyezni a cselekményt, és máris jogos igényként jelentkezik a világ megismerése.
Lehet egy háttér néhány laza vonallal felvázolt, lehet némi történelmi vonulattal felvezetett, egészen a Tolkien-féle mitológiai világteremtésig. A lényeg, hogy hiteles miliőt biztosítson a szereplők és cselekedeteik számára.
Élesen különválik azonban egymástól a realisztikus valóság ábrázolása azoktól a fiktív világképektől, amik jórészt függetlenek az olvasó saját világától. Míg az előbbinél a hitelességhez az kell, hogy az olvasó több ponton megfeleltetést találjon a saját ismereteivel, addig az utóbbinál egy jól meghatározott indok miatt egy saját törvényszerűségeiben megálló rendszert kell felépíteni.
Magyar írásművek között a legszemléletesebb példát a történelmi regények és a történelmi fikciók adják. Mindkét irodalmi stílusnak lelkes olvasótábora létezik, így teremtve létjogosultságot az újabb és újabb megejelenő regények számára. Kortárs szerzők műveit vizsgálva láthatjuk, hogy pl. Bíró Szabolcs Non nobis domine című regényben a dokumentálható történelmi események időszerű sora mentén haladva egy eldugott, mikrotörténelmi kutatásokban fellelhető udvarház történései viszik a cselekményszálat. Bán Mór Hunyadi sorozatában is a realisztikus világkép határait feszegetve, de még hűen a történelmi eseménysorhoz folyik a Magyar Királyság dicső múltjának felelevenítése.
Kicsit jobban megdolgoztatja a képzelőerőt Bán Mór másik történelmi vonulatú regényciklusa, a Kárpáthia, ami már egyértelműen egy fantáziavilágon játszódik, ahol a történelmi régmúltban másként alakuló események teremtik meg a maitól teljesen idegen környezetet.
Egészen különös helyzetet teremt Fonyódi Tibor Torda-ciklusa, amelyben nem a történelmi események térnek el a realitástól, hanem olyan modern kulturális értékek eredetét plántálja vissza ezer évekkel korábbra, amivel egészen egyedi megvilágításba helyezheti történetének cselekményét, szereplőit.
Szélesi Sándorral, Hüse Lajossal közösen megálmodott másik történelmi alternatívájuk viszont már nem a régmúlt tényeinek mankóira támaszkodik, hanem merész kivilágítás a távoli jövőbe, és az univerzum mélységeibe. A Mysterious Universe világának különböző korszakai számos eddig megjelent könyvnek és antológiának szolgáltattak alapot, ikonikus figurákat szült és sikerrel vitt tovább egy olyan elsikkadni látszó irányvonalat, amit még a régi Galaktika  – és Göncz Árpád – védőszárnyai alatt kezdett kibontakoztatni néhány lelkes és tehetséges fiatal. Annak az időszaknak egy kiemelkedő alkotása Gáspár András Ezüst félhold blues című regénye. Az Oszmán Birodalom történelmi alternatívájaként felépített fiktív világ, számomra érthetetlen módon, további fantasztikus történetek nélkül maradt. Talán a történelmi érzékenységünk az oka, vagy a sajátos nemzeti büszkeségünk, hogy a barantázó honfoglalókat jobban el tudjuk fogadni, mint a török hódítások valóságosnál nagyobb sikerét.
Az is lehet, hogy a hirtelen felkapott fantasy stílus fogta ki a szelet a magyar történelmi alternatívák vitorlájából. A kilencvenes évek elején ugyanis sorra jelentek meg az angolszászoktól importált hero-fantasy történetek, és ezzel együtt kezdetét vette egy lelkes magyar mozgalom, ami előbb csak a meglévő csatornákon, majd már saját kiadók útján kezdte ontani a teljességgel kitalált világokon játszódó történeteket. A tolkieni örökség egy hatalmas hullámmal mosta el a korábbi sivárságot e téren. Cherubion, Worluk és Ynev világai mind magyar szerzők történetei nyomán népesültek be, és a mai napig szolgálnak újabb és újabb művek táptalajául.
A távoli jövőbe vizualizált környezeteknek valamivel nagyobb múltja van a magyar irodalmi fantasztikumban, mint a tolkieni varázs-világoknak. A sci-fi már a huszadik század derekán elfogadott lektűr-irányzatnak számított, és folyamatosan voltak jó tollú követői. Zsoldos Péter, Fekete Gyula máig ható munkákat tettek le az asztalra, de olyanok is belekóstoltak a zsánerbe, akik alapvetően nem itt érték el sikereiket: Dévényi Tibor, Lőrinc L. László, Nemere István, Nógrádi Gábor, Rónaszegi Miklós, Szepes Mária és még sorolhatnám. Hatalmas lendületet adott neki a nyugati filmipar is, hiszen előbb a Csillagok háborúja, majd az Alien, a Jusarric park, később pedig a Terminator filmek porozták be világszerte a fantázia virágait. Továbbá sorolhatnék még a Dűne régi verziójától a Szárnyas fejvadászon keresztül a Mátrixig és az Avatarig több száz olyan filmalkotást, amik biztosan inspirálólag hatottak egyes szerzőkre, ám a teljes listát úgyis képtelenség felállítani.
Az újra való szüntelen szomjazás hívta elő ezen történelmi, fantasy és sci-fi világok bizarr hibrideit, amik a történelmi fantasytól a cyberpunk virtuvilágokig számtalan formában bukkantak fel.
Ma már nehéz lehet úgy nekiülni egy mű megalkotásának, hogy a háttér felvázolásakor ne sodródjunk akár szándékolatlanul egy már létező háttérvilág közelébe. Nem is kérhető számon egy mai alkotótól. A szerző is, és ezzel az olvasó is sokkal jobban jár, ha a görcsös újítani akarás helyett inkább egy jól kibélelt, kényelmes, kézhez álló környezetet válasz magának, és azt alakítja úgy, hogy a történetéhez a leginkább passzoló világot kapja.
Alternatív Középföldék tucatjait barangolhattuk be eddig is, és ezután is. Senki sem kiált plágiumot, amiért a Harry Potter kötetekben koboldok és sárkányok tobzódnak, sőt, még valami gyűrű is felbukkan egyszer ereklye gyanánt…
Az már inkább kínos, hogy a Harry Potter farvizén számtalan honi iromány is nyomdafestéket kapott, varázstudó fiúcskák és kislányok főszereplésével, titkos varázsló-társadalommal. A reneszánszukat élő vámpírtörténetek is húzzák maguk után a silány utánzataikat, ahol a háttér egyértelműen egy nagy vonalakban átvett klisé, díszlet csupán egy amúgy sem túl igényesen kidolgozott másolatból.
Ahol a klisé veszi át a vezető szerepet a háttér megformálásában, ott óhatatlanul az egész műre kihat ez az utángyártott íz.
Csepregi Tamás Szintetikus álom című könyvét mindezen szempontok szerint vizsgálva azt kell mondanom, az elsőkötetes szerző ebben a dimenzióban is zavarbaejtőt alkotott.
Sok elemzést – többek között a szerző saját vallomását – elolvastam, hiszen érthetően nem szerettem volna duplikálni egy már kitárgyalt témát.
Szerencsére (?) azonban az egész világépítésről csupán Kleinheincz Csilla egy már elérhetetlen előadásanyagát találtam, így nyugodt szívvel emeltem le a polcról ezt a puhafedeles, 2009-ben kiadott könyvet.
Az azóta elmúlt négy évben hiába vártuk egy újabb Csepregi kötet felbukkanását, az egykötetes írónak egyelőre még nem sikerült jelentkeznie a méltó folytatással.
Pedig a világ, ami életre kelt a kötet lapjain, nem szűnt meg. Pályázatra beküldött novellákban köszön vissza az itt felbukkanó disztópia, a kínai elnyomás, a monopolkapitalizmus győzelme, a környzetpusztítás visszahatásai által elszelektálódó metropoliszok, saját zsúfolt életvitelükkel, azt szabályozni igyekvő embertelen törvényeikkel, és a mindennek alternatívájaként ott lebegő élhetetlen külvilág.
A virtualitás kábítószerként fedi a valóság gyötrelmeit, a média szolgai eszköz a hatalom kezében a saját kegyetlenkedéseik elfedéséhez, az álmok nem az égig, csupán a bevárosi felhőkarcolók luxusemeletéig érnek.
Ebben a bezárt környezetben szükségszerűen kovácsolódik össze egy társadalommá a zsaru az alvilág mocskától elfertőződött zombikkal, a lakók szimbiózisra lépnek a lépcsőházat ellepő homlessekkel, a legmagasabb társadalmi osztályba kapaszkodottaknak pedig néha piti kis bűnözőket kell megfogadniuk csip-csup ügyeik intézésére.
A végletes ingerek világa ez, ahol a halál néha megváltás, néha a zsarnok kényuralmának eszköze, viszont akár így, akár úgy , de könnyen jön. Mindenhez mocsok és vér tapad, és gyakorta nem csupán átvitt értelemben.
Eszmei világkép ez egy sötét urbán történethez, cyberpunkon innen és túl. Azonkívül, hogy nem kell bajlódni a flóra és a fauna ecsetelésével, ebben az izzadságszagú nyüzsgésben tényleg nyomasztólag hat egy csöndes sikátor, vagy elhagyatott pince.
Csepregi Tamás azonban nem esik abba a hibába, hogy ezekben az olcsó hangulatokban pocskoljon, hanem következetesen tartva magát a realisztikus szálon, a kliséket módjával és még ízlésesen használva viszi végig novellányi történetei szereplőit. Kell is a visszafogottság, hiszen a tagathatatlanul noir jegyek könnyen átcsaphattak volna egy magyarított Sin City burleszkjébe.
Mivel ez nem történt meg, a szereplők katartikus változásai ellenére a nyüzsgő-rotyogó Pest-Buda Agglomerátum az utolsó oldal után is zavartalanul élheti tovább bűnös-bűzös mindennapjait.
Mi pedig várhatjuk tovább újabb kalandjait.

Megjelenés: 
Rovat: Könyvespolc