2015/05/10

Kötelezők

regensgyemant
A Régens gyémánt elrablása című könyvről készültem cikket írni a márciusi Penna Magazinba, ám a könyv olvasása közben meggondoltam magam. Felmerült bennem ugyanis az, hogy bár egyre-másra kerülnek elém a kortárs írók történelmi témájú, kalandos regényei, mégis a legnagyobb élményt az jelentette, hogy el tudtam olvastatni a kisebbik fiammal Gárdonyi Egri csillagok-ját. Féltem a régies nyelvezetétől, a mára már szinte elképzelhetetlen kulturális környezetétől, a negyedszázados kötet apró betűitől, azaz mindattól, ami egy mai gyerek kedvét pillanatok alatt elveszi az olvasástól. Némi odafigyeléssel és erkölcsi ráhatással végül sikerült rávennem a fiút, hogy megegye a kötelező olvasmányt, utána pedig már titokban mosolyogva figyeltem a felháborodását, ahogy a filmet nézve tiltakozott az eltérések miatt. Tehát ez a tizenkilencedik században írt, ám már akkor két évszázados történet mégis lehet tartós, mélyreható élmény egy olyan gyerek számára, akinek a Harry Potter harmadik része túl hosszú, és “leült” neki a történet.
Talán akkor mégsem igaz az az úton-útfélen hangoztatott vélemény, ami szerint a régi, kötelező olvasmányokat ki kéne vonni a forgalomból, vagy újra kéne írni mai igényeknek megfelelően. Van néhány ésszerű szabály, amivel élménnyé tehetjük gyermekeink számára egy könyv meghódítását, és annak nehézségei nem a kínok mértékét, hanem a megszerzett tudás értékét növeli számukra.
Először is nagyon fontos, hogy nem létezhet alternatíva: a kötelező olvasmány a megnevezésében hordozza a hozzáállásunkat. Fel sem merülhet a kiváltása valami “könnyített olvasmánnyal”, vagy a filmes verzióval. A természetes módon könnyebb utat kereső gyerek ne is pazarolja az idejét alternatív megoldások kutatására, inkább bízzuk rá, hogy ossza fel magának, mekkora részletekben és mikorra akarja elolvasni, majd amikor ezt realizáltuk, napi szinten odafigyelve vasaljuk be rajta vállalt kötelezettségét.
Eleinte próbáltam olvasónapló vezetésére bírni az Egri csillagokat fogyasztó gyermekemet, ám ez olyan plusz nyűgnek bizonyult, hogy teljesen agyoncsapta az olvasási élményt, így inkább későbbre hagytam a megíratását.
Sokat segített viszont az, hogy – talán nem épp véletlenül – történelemből ekkortájt jártak a három részre szakadt Magyarország taglalásánál. Nagyszerűen össze lehetett kötni a könyv sztoriját egy-egy történelmi tényanyaggal, jó és tartalmas beszélgetéseket szülve az asztalnál.
A legjobbakat kivéve, majdnem minden gyereknek szükséges gyakorolnia a tollbamondást. Érdemesnek bizonyult a régies szöveg diktálása: a felmerülő értelmezési problémákat ilyenkor meg lehetett beszélni. Olyan is előfordult, amikor engem is csak az értelmező kéziszótár segített ki.
A regény feldolgozásának része az olvasónapló készítése. Ennek megfogalmazásakor ismét áttekintésre kerül a teljes szöveg. Mi “csaltunk”, és a könyv elolvasását követően láttunk neki olvasónaplót írni. Sokkal nagyobb élménynek bizonyult felidézni az olvasott részeket, mintha azt követeltem volna meg, hogy az olvasással párhuzamosan, fáradtan még ezt is körmölje le.
Végül pedig a film.
Szerencsére adott, hogy a legtöbb kötelező olvasmánynak létezik a megfilmesített verziója. Többségében jó minőségű, a regényt nagy vonalaiban követő produkciók, ahol még a földön maradt költségvetést valóban igényes, szakmai munka követte. Az eltérések pedig újabb élményt kínálnak, amikor éles szemmel kimazsolázhatja gyermekünk az összes ilyet.
Jelenleg nagyon jó esélyt látok rá, hogy ezen az ösvényen haladva hamarosan áttérhetek a következő regényre, amiből előbb csak diktálok pár oldalt, majd beszélgethetünk róla, később pedig talán már csak feldolgoznunk kell szóban, miután kedvet kapva rá elolvassa. A nagyobbik gyerekemnél ez gyorsan ment: a Robin Hood rajongása egyenesen vezette rá Rónaszegi Miklós Kartal-kalandjaira, Sir Walter Scott Ivanhoe-jára, Hunyadi József A fekete lovagjára… a kisebbikkel talán most értünk el ennek kapujába. Egy régies nyelvezetű, sokaknál leírt történettel, ami helyett viszont hiába is keresnék jobbat.
Mert ugye érthető, ha a mai írók némelyike szeretné megélni azt, ami Fekete Istvánnak kijutott: hogy még életében klasszikussá vált, kötelező olvasmányként, megfilmesített történetekkel. Ám hol van az a regény, ami kauzalitásában, egyetemességében meglépi ezt a szintet? Hol van az a központi akarat, ami megfelelő szűrőként kiválogathatná a bőséges választékból a legmegfelelőbbet? Ami volt – elmúlt. Ami helyette lett, arra meg ráment a magyar könyvpiac minősége.
Mi értelme volna a nyelvi modernizálásnak? A nyelvújítás óta lényeges, strukturális változáson nem esett át a magyar, sem olyan mértékű szóalaki változások nem történtek, mint teszem azt az ó- és újgörög nyelvben. A nyelvi modernizálás ebben az esetben csupán az igénytelenség szolgálója lehetne, fölöslegesen venne el olyan kulturális értékeket a szövegtől, amiket nem helyettesítene másokkal.
Kortárs munkákkal sem helyettesíthetők ezek a könyvek. Nincs második Egri csillagok, és amíg ideológiagyártás okán nem irattatnak valami hasonlót, addig magyar író nem fog török időkben játszódó történelmi kalandregényt írni, amiben maroknyi magyar hősiesen megvéd egy végvárat. Urbánszki László megtette a tatárjárást követő időszakra, a Fegyver csörögben, ám nem hiszem, hogy a Pozsonyt védő hősök cselekedetei, jellemei felcserélhetők lennének Gárdonyi Géza szereplőivel és cselekedeteikkel.
Olyan beavatás-regénnyel sem találkoztam még, ami a tízéves korosztály kezébe adható, azzal a tudattal, hogy biztonsággal betölti azt a feladatot, amit a Tüskevár. De a történelmi kalandregényeknél maradva; vannak jó regények, vannak igényesen megírt, modern nyelvezetű történetek is, ám egy magas lépcsősoron mindegyik egy alacsonyabb fokon állnak, mint amiket évtizedek óta teszünk a kollektív kulturális tudatunk részévé. Persze lehet, sőt kell ezzel vitatkozni, és törekedni kell a magasabb lépcsőfokok felé is lankadatlanul.
Bizonyára nem csak az oktatásügy fejesei fogják majd felismerni, amint kiadásra kerül egy kötelező olvasmánynak is megfelelő, új, történelmi kalandregény. Hamar lesz majd filmváltozata. Nem kell éveken át kalapozni egy olyan film legyártásáért, amit utána hosszú évtizedeken keresztül néz majd a magyar ifjúság. Ellentétben a régi filmek remake-jeivel, itt nem egy kritikus rétegnek gyártanának szétcincálnivalót, hanem valódi újdonsággal robbanthatnának kicsiny honi piacunkon.
Mindezeket a legutóbbi olvasmányomra vetítve, A Régens gyémánt elrablása Michael de Gréce tollából sosem lesz kötelező olvasmánnyá. Nem csak itt, de Franciahonban sem. Az erősen megkérdőjelezhető etikájú főszereplők a legkevésbé sem hasonlítanak Robin Hoodra. A történet mesélése néha tényleg annyira érdektelen és lapos, mint egy rendőrségi jelentés, leírásokból pedig iskolai dolgozatokban is olvastam izgalmasabbat. Nem véletlenül írják az ismertetőjében, hogy kortárs dokumentumokra alapozva készült. A dicsőséges forradalom eseményeit egy-az-egyben fordítja át az erkölcsi fertők mélységes bugyrába, leplezetlen királypártisággal magasztalja a pár hónap leforgása alatt szétdíbolt, hajdanvolt dicsőséget és pompát. Mindezt azzal koronázza meg, hogy a végén a legfőbb bűnözők – mintegy prófécia jelleggel pillantva a jövő kapitalista berendezkedésére – simán megússzák felelősségre vonás nélkül.
Összefoglalva; egy ilyen történetért én nem vennék meg egy regényt, ehhez elég a napi híreket olvasnom.

Megjelenés: 
Rovat: Könyvespolc 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése