Michael A. Stackpole: Őrjöngés
A Valhalla Páholy időszakát több olyan hamvába holt kezdeményezés kísérte, ahol a piaci megkapaszkodáshoz trendinek gondolt irányzatok felvállalásával a korábbiaktól eltérő zsánerű kiadványokkal rukkoltak elő. Miközben az olvasók hiába vártak az igazán sikeres könyvek évekig halogatott folytatásaira, feltűntek az olyan sorozatok, mint például a Mutant Chronicles. Túllépve azon, micsoda piackutatási és marketinges szeppuku volt mindez, inkább magára a legutóbb kezembe került cyberpunk kiadványra térek rá.
A Valhalla Páholy fő produktumának mindig is az Ynev világára írt fantasy számított. Az ott megszokott irodalmi és nyomdai igényesség etalonként állt a törzsvásárlók előtt. Máig visszhangzó felháborodást szült egy-egy gyengébb kiadvány, mint például a lapjaira széteső Bestiárium. A szerkesztési hibáktól nyüzsgő szöveg ritka esetnek számított, ám egy-egy kísérletinek szánt kiadvány estében lazult a szakmai önfegyelem. Ilyen lett végül az Őrjöngés is, amihez Zölley Imre adta a nevét szerkesztőként. A rengeteg szövegben maradt elütés, szóismétlés ellenére egy jól olvasható, lendületes sztorit kaptunk, kényelmesen nagy betűkkel, laza szedésben, két külön kötetre bontva. Nem csak az ekkor már rutinosnak számító fordító, Kornya Zsolt érdeme az élvezetes olvasmány, hanem maga az alapkoncepció nagyon ötletes.
Hogyan érezhet egy cyborg? Mit takargat a macsóságával? Érezhet-e félelmet a halálon túl? Vagy szerelmet?
Egy számítógépes játék faék egyszerűségű alapsztoriját dobja fel az író a főhős mélylélktani ábrázolásával. A főszereplő egy gyakorlott terapeuta rutinjával tárja föl önnön viselkedésének egyre mélyebbre rejtett okait, az olvasóval együtt ismeri meg új életre élesztett önmagát. Érzelgős önfeltáró regény helyett azonban egy gyilkológéppé tett ügynök pörgős (utó)életét kísérve láthatjuk, miként fejlődik drága cyborgunk a kezdeti Rexből Mr. Dentté.
A nagy külső ellenfelek nem sikerültek igazán félelmetesre, és ez tovább erősíti a computeres játék háttérérzetet. Nehéz komolyan venni egy olyan ellenséget, amit folyamatosan meglázott, vesztes pozícióban látunk, gonoszsága pedig kimerül holmi megalomán ömlengésben. Minthogy a szörnyek mögött nem áll ideológia, az egymással versengő emberi hatalmak sokkal kegyetlenebbeknek tűnnek náluk.
A világot ugyanis multicégek uralják, multikulturális népeiket pedig saját törvényeik szerint irányítják. A cégek között váltani pedig nehezebb, mint beállni a szörnyek szolgálatába. A konkurenciaharc véres eseményei sokkal érdekesebbek, mint a szörnyek kolóniáinak húsdarálás jellegű kiirtása. Ettől függetlenül az akciójelenetek is érzékletes leírást kaptak, jól bemutatva a világ sokszínűségét, a Naprendszer belakott bolygóitól kezdve a cégek saját szubkultúráin keresztül a szörnyek inhumán gondolatvilágáig. Egyedül ez utóbbiban bicsaklik meg a hitelesség, naivvá téve az amúgy mágikus hatalommal rendelkező, elsöprő erejűnek bemutatni kívánt ellenséget. Megint csak egy PC játék utolsó videójának tűnt a befejezés, semmint egy regény lezárásának.
A két kötet igazából nem csak könyvészeti bravúr, hanem valóban élesen elkülöníti az egyébként egy szálon futó eseménysort. A szerző a főhős pszichikai fejlődésének egy fontos lépésénél választotta ketté a sztorit, így azt kell mondanom, nem hónalj szagú erőltetés, hanem gördülékeny továbbvezetés a második könyv. A lezárásnál kapunk ugyan némi sejtetést, hogy hőseinknek még adónak további kalandjai, ám az aktuális bonyodalom minden szála
szépen felgombolyításra kerül. Nem kimondottan Happy End, de a végső poénnal megspékelve kellemes hangulatban teheti le a könyvet az olvasó.
szépen felgombolyításra kerül. Nem kimondottan Happy End, de a végső poénnal megspékelve kellemes hangulatban teheti le a könyvet az olvasó.
A humor végig egy kellemesen csípős öniróniával fűszerezi a történetet, a jellemfejlődés pedig filozófiai mélységekig keresi a választ egy elképzelt jövő identitásproblémáira. Michael A. Stackpole tehát megtett mindent, ami emberileg megtehető, hogy tartalmat töltsön a cyberpunk akciójába.
Sajnos a sorozat vakvágánynak bizonyult, az 1995-ös Magyarországon még nem volt annyira nyerő, hogy komoly rajongótábora alakuljon ki a zsánernek. Alig fél tucat magyar szerzemény született, azok sem futottak be említésre méltó sikert a könyvpiacon. Külföldi szerzők jogdíját pedig még annyira sem termelték volna ki, így ez a dupla kötetes cyberpunk fordítás magyar nyelvű kuriózum maradt.
Ha a történelem kereke úgy fordul, és az emberiség biológiai násza saját maga alkotta gépeivel lesz a jövőnk, akkor ezek a történetek olyanná válnak, mint a mai kor emberének Jules Verne atommeghajtású tengeralattjárói: Bár nagyszerűek lennének megvalósultságukban, jobb szeretném, ha a jövő kevésbé mostoha sorsot tartogatna az utódaink
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése